ma is nagyon jo napom van. zsinorban a 3. nap, amikor fulig ero szajjal keltem fel.
penteken nagytakaritas volt ugyebar, kicsit elfaradtam, de aznapra nem volt mas dolgom. anyukatol megkaptam ajandekba az angol konyvet, aminek nagyon orultem, kedves gesztus volt tole.
tegnap raadasul elvittek a Farnham Parkba, amit nagyon, de nagyon elveztem. a sracok is termeszetesen elemukben voltak, nagyon jol telt el a nap, este babysitteltem is, de semmi extra, igazabol K fektette le oket, nekem csak annyi dolgom volt, hogy ugorjak ha felsir valamelyik. hala istennek ez nem tortent meg, de szerintem a szulok elegge illuminalt allapotban terhettek haza, mert meg fel is ebredtem ra, akkora zajt csaptak. na de hat elofordul az ilyen :)
ma pedig rugbyzni mentunk Aldershotba (a varosrol erdemes tudni, hogy ez ilyen katonai varos, tele van tankokkal, mindenutt ARMY felirat, emlekmuvek, es a tobbi, engem annyira nem vonz ez a dolog, nem is forditottam ra sok figyelmet, tudom, most gaz is vagyok...) mind1 is, a lenyeg, hogy itt talalkoztam Terezaval, egy cseh lannyal (raadasul a leanyzo ismeri Fitterek ex au pairjet, igy ki is faggattam szegenyt a hostcsaladomrol) es elvitt a hostanyuja minket Fleet-be, ahol egyebkent Tereza el a hostcsaladjaval. tok jo volt, vasarolgattunk, Starbucks-oztunk (karamellas forro csoki rulz!!), RENGETEGET BESZELGETTUNK. megdicserte az angolomat is:), bar az ove meg eleg szegenyes, de lenyegeben megertettem mindent amit mondott. nagyon szimpatikus lany, o is nagy hip-hopper, tehat vegre, talaltam egy hozzam hasonlo szemelyt, es mar most megbeszeltuk, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, jovo heten o jon hozzam Farnham-be, korbevezetem a varosban:)
orulok, hogy vegre talalkoztam egy olyan lannyal is, akivel szivesen tartom a kapcsolatot a tovabbiakban is, es nem utolso sorban NEM MAGYAR :)
Fleetben egyebkent rengeteg baromi jo uzlet van, sokkal tobb mint Farnhambe, pedig Fleet legalabb ketszer kisebb. megbeszeltuk Terezaval, hogy hamarosan celba vesszuk Londont, mert mindkettonknek nagy alma, hogy vegre eljussunk oda is, csak meg szeretnek egy kis batorsagot gyujteni hozza.
egyebkent a hostmamim megigerte, hogy amiert kesobb enged haza decemberben, elmegyunk 20-an este megnezni a karacsonyi fenyeket Londonba, ugyhogy talan ez vigasztal is kicsit:) sot:)
voltunk ma tescozni is, es ra kellett jonnom, hogy ez a tesco nem olyan mint magyarorszagon, hogy az ember nem is szivesen teszi be a labat. az itteni tesco baromi jo, tele jo minosegu es egyben olcso termekekkel, tehat mindenkeppen sokat fogok kijarni oda.
Duncan meg mindig nem mutatta meg a bicajomat, mert mindig elfelejtjuk, de mostmar a fejemben lesz, es holnap azzal fogok a nyelvsuliba menni, ezt mar eldontottem a hetvege folyaman. sajnos bekoszontott a hideg, angliai ido, de szerencsere eso meg mindig nem esik, remelem a holnapot is megusszuk meg. (meg jo, hogy hoztam otthonrol kesztyut)
tehat osszessegeben annyi, hogy kezdem baromi jol erezni magam itt, es talan mostantol az ido is gyorsabban fog repulni:)
2010. szeptember 26., vasárnap
2010. szeptember 21., kedd
:) & :(
meglepeteees:)
igen, eleg hamar irtam megint, jo, mi?
egyszeruen csak irnom kell, mert talan ugy konnyebb. vagy nem. majd kiderul...
nincs nagy gaz, nyugi, egyszeruen csak honvagyam van, es ezaltal nehezebben elem meg az itteni dolgokat.
viszont ma megdicsert reggel K, hogy milyen szepen fejlodik a beszelokem is, es megsugta, hogy a gyerekek imadnak engem:) azt is elmondta, hogy a sracok eddig egyik au parijuket sem fogadtak be ilyen hamar. szerintem ennel nagyobb elismerest au pair nem is kaphat:) pedig en tenyleg nem hiszem azt magamrol, hogy minta au pair lennek, mert hajjajj, hibazok ossze-vissza, sok mindent elfelejtek, es meg eleg gorcsosen akarok megfelelni az ittenieknek - igaz Jani?:)
de a lenyeg, hogy mostmar kezdek egeszen jol belejonni, nincs az a bazinagy gyomorideg reggelente, amikor felkelek. K azt is megigerte, hogy 2 hetig meg viseljem el azt, hogy ennyire idegbeteg es neha embertelen modon viselkedik velem, befejezi a projektet, amin dolgozik, aztan foglalkozni fog velem:) remelem ezek nem csak ures igergetesek, bar eleg komolyan mondta. majd meglatjuk.
a masik dolog: tegnap volt az elso nyelvoram, es nagyon tetszett:) igaz, volt egy ket dolog amit nem ertettem, de vegulis az ora 90%-at megertettem, ami igen nagy szo. 9-en vagyunk a csoportban, 8 lany es 1 fiu. vannak lengyelek, nemetek, franciak es mellettem ult egy roman lany, akivel tok jol osszehaverkodtunk, Ioana-nak hivjak, de sajnos nem nagyon tud magyarul, csak egy-ket szot. mind1, nem is baj, az csak az en erdekem, ha nem csak magyarokkal haverkodok mindig:)
ma meg var ram egy takaritas Lou-nal, aztan jon a hajtas. fozes, elmenni a gyerekekert, aztan vissza fozni, bar apuka 18:30kor befut, ugyhogy onnantol o veszi at az iranyitast. mar most varom... a holnapi nap kicsivel lazabb lesz, delutan megint nyelvsuli, ugyhogy arra meg ma meg kell csinalnom a homeworkot, amit tegnap kaptam. megrendeltuk amazonrol az angolkonyvet K-val, ugyhogy mostmar azzal sem kell veszodnom.
kesobb meg jelentkezek, most irany vasalni...
pusszancs haza (L)

2010. szeptember 19., vasárnap
(L) Farnham (L)
a csata lezajlott, mindenki tulelte... meg en is :)
azota minden happy, en is virulgatok, szokom az angliai eletet, ami meroben mas, mint amihez eddig ugye hozzaszoktam. probalom szokni az embereket, es a kornyezetet, probalom angol mentalitassal felfogni az eddig felfoghatatlant, ami bevallom, neha igencsak embert probalo feladat. de ebbe is majd belejovok:)
tegnap Mikivel voltam varosnezesen, amit nagyon elveztem, csinaltam rengeteg fenykepet, amikbol lejjebb lathattok is parat. azt hiszem, Miki is elvezte, azt leszamitva, hogy berangattam minden uzletbe, es atlag fel orat kellett varni ram mindenhol. hosiesen turte, nem fakadt ki egyszer sem, Miki, ezuton is koszonom a vegtelen turelmedet! :) legkozelebb en megyek Hookba :)
vegre megvettem a webcamot, igy lathatnak is az arra erdemesek. inkabb nem sorolom fel, hogy meg mennyi mindent vettem, mert rosszul leszek...
holnap irany Louhoz takaritani, aztan fel 1-tol nyelvsuli, delutan pedig gondolom a gyerekekkel kell foglalkoznom, vacsit csinalni nekik, stb stb
egyebkent meg nagyon jo ez a takaritos melo, mert ezzel megduplazom a heti fizetesemet, es ugye a penz sosem jon rosszul, foleg, hogy hamarosan a repjegyet sem artana megvenni, ha nem akarok csillagaszati osszegeket hagyni az easyjetnel. ugyhogy zsuzscsika most visszafogja magat egy ideig, nem koltekezik annyit, igaz, semmi haszontalan dolgot nem vettem ezidaig, legalabbis ezzel nyugtatom magam. meg kell vennem az angol konyvet is, amazonrol rendelek szotarat, aminek szerintem boven hasznat fogom venni az orak alatt, tehat most lesz helye a penznek. talan meg azt a fekete csipkekesztyut sikerul belekalkulalni a dolgokba... de meg se szolaltam.
a gyerekekkel egyre jobban megtalaljuk a kozos hangot, igaz, Tobyka mostansag eleg nyugos, nem is tudom mi lehet a baja, de neha eleg elutasitoan viselkedik. viszont Oliver egy angyal, (mar amikor nem kattan be) vele sokat szoktam beszelgetni, es azt vettem eszre, hogy alapveto dolognak erzi, hogy segitsen rajtam, amikor valami nem megy, es ez jol esik, ugyanakkor tudom, hogy elvileg pont forditva mukodne jol a dolog, ha en segitenek neki, es nem o lenne a potanyukam. igen, eleg vicces, de neha biztonsagban erzem magam, ha mellettem van Oliver. ja, lehet hogy ez mar beteges is egy kicsit. majd ez is valtozni fog valoszinuleg. kicsit erelyesebben kellene viselkednem a gyerekekkel szemben, de a haragjukat sem szeretnem kivivni... nem kivanom senkinek Fitterek bosszujat.
gyerekek, az angol kozelekedest a budos eletben nem fogom megszokni, mert engem mindig el akarnak utni minden nap, ami csak azt bizonyitja, hogy meg mindig nem sikerult megertenem hogy hogyan kozelekedjek szabalyosan. talan majd egy szaftos kis birsag eszhez teritene, bar komolyan nem tudom... pedig szeretnek vegre bringara pattani, viszont nem hiszem, hogy ez olyan baromi jo otlet lenne.
ja igen, elfelejtettem megemliteni, hogy vegre sikerult a minap APRO PENZZEL is fizetnem, igy a bukszam nem 20, hanem csak 10 kg aproval van tele. mar csak a pennyt nem tudom hova tenni, konzultalnom kell Melindaval ez ugyben.
egyebkent meg csak a szokasos: nagyon nagyon hianyzik mindenki, sokat gondolok ratok, es sajnos az oktoberi hazalatogatasom sem fog osszejonni, jobb ha nem ringatok alomba senkit, ezert inkabb most kozlom.
u.i.: nekem bejonnek az angol pasik, nem tudom mi baja van mindenkinek veluk :)
| Farnham Castle - udvar |
| Farnham Castle |
| uton a templom fele |
| Saint Andrew's Church |
| elso kozos kep Mikivel:D |
| holegballonok (es a vasutallomas) [kozelits ra] =>[csak en nem tudok rakozeliteni?? eddig lehetett] |
| itt szoktam enni:) |
| bizonyitek arra, hogy elek es virulok |
2010. szeptember 16., csütörtök
nothing
ma egy baromi nehez napom van, es megvolt az elso komolyabb veszekedesunk K-val is...
a tegnapi meroben mas volt, Beaval caplattuk Farnham utcait, vasarolgattunk, ettunk, felmentunk a kastelyhoz is, szoval szuper volt nagyon! :) vettem fenykepezogepet is vegre, tehat mostmar surubben fogok kepeket feltenni, lathatjatok is, hogy hogyan elek.
a mai veszekedesre visszaterve... kegyetlen szarul vagyok, es meg nem vagyok tul a nehezen. ha lejatszottam K-val a csatat, majd kozlom az eredmenyt, most meg egyelore turelmem sincs leirni a tortenteket.
az ido jo, sut a nap, csiripelnek a madarak, de en mar csak azt varom, hogy vege legyen ennek a hetnek, es jojjon a hetvege, valamint a jol megerdemelt pihenes.
sajnalom, hogy mostansag hanyagolom az irast, es hogy semmi erdekeset nem osztok meg veletek, de egyelore a sok rossz elnyomja bennem a jo elmenyeket, viszont mar csak ido kerdese, es talan ujra rendben lesz minden, ne aggodjatok:)

2010. szeptember 13., hétfő
jeee
huuu.
bocsi, bocsi, bocsi, bocsi. tudom, elmaradtam picit, de iszonyat faradt voltam minden este, es ugy erzem, hogy most van erom irni egy hosszabb bejegyzest,
szoval ott tartottunk, hogy...
a penteki nap teljesen megvaltoztatta a negativ hangulatomat igencsak pozitiv iranyba. anyuka bocsanatot kert a genyo viselkedeseert, szerzett nekem pluszmunkat jo penzert, valamint este elvittek egy hangulatos erdoszeli etterembe kajalni. a kaja isteni volt, a gyerekek imadnivaloan viselkedtek, sokat nevettunk, azt hiszem kicsit mindenki oldottabb lett azota. kartyaztunk, (en lettem a doonkey :D:D - a lenyege tulajdonkepp ugyan az mint a fekete peternek) a hazauton a sracokkal okorkodtunk, es valoban nagyon jol ereztem magam. vegre!!
szombaton Oxfordba mentunk paran (Melinda, Kata, Kate, Bea es en), ami szinten nagyon csodalatos volt. voltunk muzeumban (Ashmolean), templomokban, egyetemeknel, edessegboltban:), es rengeteget setaltunk, amit kimondottan elveztem, habar sikerult eleg rendesen elfaradni a nap vegere, de megerte, nagyon is. a sztori lenyege, hogy en majdnem itthon maradtam, de K megint nagyon nagyon jo fej volt, es elfuvarozott North Camp-ig, mivel en megint irto bena voltam, de ebbe megint csak ne menjunk bele :D tulajdonkeppen a lenyeg az, hogy sikerult eljutnom Oxfordba nekem is, es nagyon jol ereztem magam. par kepet csatolok, a tobbi - ha minden igaz - hamarosan erkezni fog, es az lesz az elso dolgom, hogy megosszam veletek:)
kozben megismerkedtem egy au pair sraccal, aki nagyon szimpatikus, es ha isten is ugy akarja, hetvegen csinalunk valami programot, o is nemreg erkezett es orul minden uj baratnak :) holnap megyek takaritani Lou-hoz, de a holnapi nap egyebkent egyaltalan nem lesz megerolteto.
kedden jon Bea, varosnezessel egybekotott vasarlas lesz a program, es nagyon remelem, hogy meg mindig tudom, hogy mi merre van es nem fogunk eltevedni:) nyugi Bea, ez felig vicc :D
azt hiszem ennyi. a lenyeg, hogy most boldog vagyok, es minden kezd megint a helyere kerulni:)
persze ugyanugy hianyoztok nagyon, de nem is gondolnatok, hogy milyen hamar eljon a hazalatogatasom ideje. karacsony mar mindjart itt van... legalabbis ezzel vigasztalom magam.

![]() |
| New College Chapel |
![]() |
| hehe:) |
![]() |
| Trinity College |
![]() |
| The Ashmolean Museum |
![]() | |
| The University Church of St. Mary the Virgin |
2010. szeptember 9., csütörtök
:(
kicsit fellelegezhettem ma, mivel K nem volt itthon, en meg delelott Ash-ben voltam. (meg Ash vale-ben, de ott csak veletlenul. xD inkabb hagyjuk, megint bena voltam)
meglatogattam Beat, aki szinten au pair, es szinten magyar. jol ereztem magam, Bea nagyon aranyos, remelem ossze fogunk futni sokszor az ittletunk alatt :) jol esett vegre magyarul beszelni, bar eszrevettem, hogy nehezebben all ra a szam az igen, nem-re, inkabb most mar yes, no, mivel mar ezt hajtogatom egy hete. (es kb semmi mast. kackac)
amugy, ma eljott K anyja, akitol irtoztam mint az allat, de kellemesen csalodtam. az oreglany nagyon kedves, laza, mosolygos, igazi totyogos neni, es imadom:) rengeteget beszeltunk, tok turelmes volt velem, megvarta meg kifejezem magam, segitett is, nagyon jot dumaltunk, bar igazsag szerint a vegere belefajdult a fejem. sokat gondolkoztam, nagyon nagyon sokat. jol el is faradtam. a fiukkal megint fociztam, de ma nem ment jol, a sracok is iszonyat hisztisek voltak, Oli belem is rugott, ami nem esett jol, es elkezdtem sirni, persze nem azert mert fajt. nagyon megijedt, o is elkezdett sirni, de aztan elmagyaraztam neki, hogy nem miatta sirok, hanem mert nagyon maganyos vagyok es hianyoznak a szeretteim. annyira edes volt, atolelt es mondta h "i love you, Suzy!" ugyhogy onnantol kezdve mar jobban ereztem magam, egyutt csinaltuk meg a pizzat, (Oli csinalta meg az enyemet, jol telepakolta mindennel) aztan beszelgettunk meg picit a nappaliban es feljottem pihenni. most egyaltalan nincs jo kedvem, legszivesebben hazamennek, de tudom, hogy ez csak atmeneti allapot. nehez az elso idoszak, tisztaban vagyok vele.
szoval, volt mar ennel sokkal rosszabb idoszakom is, ugyhogy ezt is tul fogom elni :)
hianyoztok nagyon :(

2010. szeptember 8., szerda
T-day
Tobys nap volt a mai. mindent vele csinaltam, sikerult kicsit jobban osszebaratkoznunk. meg jo, hogy egyebkent is eleg kozvetlen a szentem. minden ott kezdodott, amikor elmentem erte a suliba, es elvittem neki a scootert is. (magyarul roller) hogy nekem vagy a scooternak orult jobban, azt nem tudom, de ahogy meglatott a kapunal, felcsillant a szeme, es ez nagyon jol esett :) hazafele beszelgettunk sokat, megigertem neki, hogy focizni fogunk tea-time elott. nagyon vicces volt a focizas, teljesen el volt ajulva, hogy milyen jol focizok, amin viszont en is meglepodtem...
aztan nekiallt elmagyarazni a rugby szabalyait, amit nem ertettem, de lelkesen rugbyztunk majdnem egy oran keresztul, es most sajog mindenem, mert Toby futas kozben felboritott nem egyszer. a testemen mindenutt foltkat talalok, meg horzsolasokat, mindezek ellenere nagyon jol szorakoztanm es remelem, holnap is megismeteljuk mindezt. Suzy most nagyon faradt es elmegy aludni, holnap reggel megigeri, hogy folytatja :)

2010. szeptember 7., kedd
holtpont
ma egy picit kiborultam ugy orankent. sirtam reggel ebredeskor, sirtam delelott vasalas kozben, sirtam delutan angolozas kozben es sirtam oromomben este, amikor raeszmeltem, hogy a netem majdnem tokeletesen mukodik. (csak orankent fagy le, de akkor is vissza tudok maszni)
ma eleg uncsi napom volt igazabol, nem tortent semmi emlitesre melto dolog. annyi, hogy ma megint szep kis lunch-ot dobtam ossze magamnak, este meg K-val prawns pasta-t csinaltunk. (ami annyit jelent, hogy garnelarakos teszta paradicsomszoszban) nagyon finom volt, ettem hozza egy fura fajta salatat, ami csipos volt, es nem a szosz miatt, hanem alapbol ilyen. mind1, K kerdezte h szeretem-e, en meg ravagtam egy szep nagy YES-t, nem tudva, mi var ram. megettem nagy nehezen, de tobbet nem fogok enni belole. K sutott melle fincsi fokhagymas kenyeret, mennyei ize volt annak is. ma sajna nem volt bor :D
vacsi utan a gyerekeket nem lehetett leloni, nekialltam zongorazni nekik, ok meg tancoltak a zenere, nagyon aranyosak voltak, oszinten elveztek. furcsi utan Toby meglepett egy rogtonzott sztriptizzel, nem rohogtem kicsit sem :D:D volt replay ketszer is, ugy kellett mar elzavarni aludni :D
holnap Duncan milanoba megy, es ha jol ertettem, csak jovo7 penteken jon haza, addig sokat kell vigyazni a gyerekekre, tehat lesz par babysit, ami nem baj, mert az csak plusz zseton. a gyerekek 8kor mar ugyis alszanak, es ok nem azok az ejjel felebredos fajtak, minden ejszaka csend volt es hullaszag.
ma nagyjabol ennyi tortent, holnap megyek beiratkozni a nyelvsuliba, reggel 8ra lent kell lennem, mert csinalnom kell a sracoknak kajat...
azt hiszem, lemegyek, nezek valami kajat magamnak :D
good night

2010. szeptember 6., hétfő
hungry
Borzalmasan rossz a netem, szinte sosem mukodik, ugyhogy mindenkeppen szolok Duncannak, hogy talaljunk ki valami mas megoldast, mert idegesit, hogy alig tudom tartani a kapcsolatot az otthoniakkal. egy valakivel sajnos egyebkent sem tudok beszelni (tudom, mondogattam, hogy ugyis beszelunk majd... de en meg mindig varom, hogy megcsinaljak a gepedet. gondolom te megjobban), de remelem majd hamarosan olvasod ezt a bejegyzest, es jol fog esni, hogy megemlitettelek :) az ido repulni fog hamarosan, es “itt lesz” a karacsonyi 2 het, amikor 336 orank lesz megunni egymast.
holnap ismetelten jelentkezem, ha isten is ugy akarja.
2010. szeptember 5., vasárnap
masodik felvonas
a masodik napomon kaptam hideget-meleget, de osszessegeben nagyon szepen zarult. reggel elindultam K-val es Oliverrel feledezni a varost, az ido is ennek kedvezett, kellemes meleg volt, es szepen sutott a nap. Oli rollerral jott, eletveszely, ahogy ez a gyerek kozlekedik, csodalom hogy egyben maradt a kirandulasunk vegere.
eloszor a train station-nel alltunk meg, ott szepen begyujtottunk minden infot a jegyarakrol, kedvezmenyekrol es kaptam egy menetrendet is. (en hulye persze a fekete magassarkumat huztam, mert nem tudtam hogy mi var ram...)
masodikkent elmentunk az info-kozpontba, ahonnan szervaltunk ket darab farnham terkepet, es jo sok prospektust a varos latnivaloirol, torijerol es kulturalis programjairol. utkozben K mutogatta a jo kocsmakat, az olcso helyeket, bementunk a helyi kozkedvelt supermarketbe is, ahol Oli megmutatta, melyik a kedvenc - es egyben egyik legdragabb - csokija. (cadbury!!) egyebkent a marketben vegig Oliver volt az idegenvezetom, nagyon aranyos volt, segitokeszen korbevezetett es kb mindenre ramutatott, majd elmondta, mit latunk epp:)
ezek utan a konyvtar kovetkezett, ahova jol be is iratkoztam, es ahonnan egybol egy angol nyelvkonyvvel tavoztam. a konyvtaros neni nagyon aranyos volt, K mondta neki h au-pair vagyok, ezek utan ugy beszelt hozzam, mintha hulye lennek :D egy aranyos nyuszis kartyat valasztottam magamnak, Oli jol ki is rohogott erte. raadasul a kiscsavo kihozta dvd-n az indiana jones-t, amit sajnos holnap meg is kell neznem vele. betertunk meg SIM-kartyat venni, ugyhogy mostmar el tud erni a csalad akkor is, amikor nem vagyok itthon... hazafele mindenfele parkokon mentunk keresztul, egy helyen megalltunk kacsakat etetni muffinnal (!!), amit a coffe shop-ban nem tudtunk mar megenni. ja igen. majdnem kihagytam a sportcentert. horribilis arak vannak, de az uszas eleg olcso, valoszinuleg azt majd bevallalom, nagyon tetszett a center, a medencek baromi tisztanak tunnek, es meg a furdorucimat sem hagytam otthon. itthon K az egesz napos caplatas hatasara eleg hisztis lett, mert nekem esett (termeszetesen mosolyogva mint mindig, amit sosem fogok megszokni...) hogy mukkanjak mar meg, mert ez igy nem lesz jo, azt hitte jobban beszelek angolul, stb stb.
aztan 4-re jott Angela, o egy nagyon aranyos nemet au-pair, szinten 2 gyerekre vigyaz es hasonlo koruak is mint az en fiaim. nem sokat tudtunk beszelgetni, mert 5kor indult is haza babysittelni, de azert elmentunk par helyre, neztunk bizsukat, taskakat, sapikat, betertunk egy ajandekboltba es vegul vasarolgattunk a supermarketbe ezt-azt, ami altal megtortent az elso (majdnem)onallo angliai vasarlasom :)
fel7korul nekialltam a csaladdal vacsizni, K es Duncan kitettek magukert, nagyon finom vacsit csinaltak, Duncan barbeque-zott, K meg csinalt kb 6fele koretet. vacsora kozben jol szorakoztunk, foleg a sracokon, ittam a szulokkel uj-zelandi bort, amit kicsit erosnek talaltam, de meglepo modon jobban ment az angol :D
aztan neztem a sracokkal egy kis x-faktort, majd elvonultam a kis szobamba, mert mar nagyon faradt vagyok, es ezennel be is fejezem a masodik nap beszamolojat... :)
holnap jelentezem estefele, mert delutan Angelaval es egy baratjaval nekivagunk Guildfordnak. mar nagyon varom.
csodalatos itt minden, de hianyoztok nagyon!!
Guildford

2010. szeptember 4., szombat
welcome
hello, hello, megjottem. zokkenomentesen ment minden, csupan a nap vegere adodtak kommunikacios problemak a faradtsagombol adodoan. de holnap ujult erovel, kerdesekkel felszerelkezve vagok neki a szombatnak. fogalmam sincs hogy mikor keljek fel, megsem illene delben kelni... ahogy ugye szoktam.
hallom, az egyik kissrac kohog ezerrel, remelem nem tolem kapta el, ugyanis en is beteg lettem mint az allat. lassan megyek is alukalni, nem akarom, hogy felebredjenek a gepelesemre, meg hat el is faradtam ertheto okok miatt.
a repulest nagyon elveztem az elejen, aztan elkezdtem unni, a vegere meg meg is utaltam, mert leszallasnal kegyetlenul fajt a fulem...
kipakoltam, berendezkedtem, imadom a sracokat, K-t is, es Duncan is jo fej, csak vele nehezebben megy a kommunikalas, mert nem olyan turelmes.
a hazrol meg annyit, hogy en meg ilyen szep hazat az eletemben nem lattam... de ilyen gazdag embereket se...
holnap jelentkezem. good night.

2010. szeptember 2., csütörtök
visszaszámlálás
szóval igen. már csak egy nap. és rohadtul félek...
persze, az egyik felem nagyon várja, mert egy régi álmom válik valóra, de a másik felem meg inkább visszavonulót fújna - ami természetesen lehetetlen mostmár...
lényeg a lényeg: holnap d.e. 11-ig még elértek itthon, utána már ne nagyon keressetek, késő este mindenképpen jelentkezek :)
hiányozni fogtok nagyon!!!

2010. szeptember 1., szerda
Szeged
épp lent vagyok Szegeden, egyedül maradtam, unatkoztam, hát eljöttem a "jó öreg" TIK-be.
intézem a sulis dolgaimat, és hát persze hogy rohadt béna vagyok, mert feleslegesen jöttem le, ugyanis a passziváltatási kérelmet interneten, egyszerűen és gyorsan is el lehetett volna intézni. na de sebaj. legalább mostanság utoljára láthattam Szegedet. végül is nem kellene pakolnom meg készülődnöm. nem. lógatni a lábamat a napfény városában azt bezzeg tudom. (és itt tényleg megint süt a nap, és jó idő van!!!) viszont elhoztam magammal az angol zsebszótáramat, amit tegnap szereztem be, a bőröndbeszerző körutamon... (...ami eléggé sikertelennek bizonyult, és már azon agyalok, hogy nem is veszek, hanem majd a régi bőröndöm talán kibírja Angliáig, és majd ott veszek egy másikat, a régit, amit elviszek, azt meg szépen kihajítom a kukába, amint kipakoltam az "új otthonomba".) Tehát a lényeg, hogy olvasgatom ezt a kis szótárat, és eddig igen hasznos, jó útitársnak bizonyult.
és nem. még nem izgulok eléggé. majd pénteken. meg csütörtök éjszaka... biztos nem fogok aludni semennyit sem.
közben meg hajni is írt, hogy SIM-kártyát sem kell vennem, mivel az angol ügynökség fog postán küldeni ajándékba egyet az üdvözlőcsomag mellé. a csomag tartalmazni fogja jó sok au-pair elérhetőségét, és gondolom ilyen promóciós dolgokat is.
a "családom" pedig leszervezett nekem egy találkozót Angelával szombat délután 4-re, akiről csak annyit tudok, hogy német nemzetiségű. tehát ha gond lenne az angollal, beszélhetünk németül is :)
hííííííííííí

Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)