arrol szeretnek most irni, hogy neha mennyire hulyek tudnak lenni az emberek.
hogy mennyien vagyunk ugy, hogy amink van azt nem ertekeljuk elegge. arrol, hogy mennyire csobe tudjuk huzni sajat magunkat, es ha mindez nem lenne eleg, kepesek vagyunk cserben hagyni azt az embert, aki talan a vilagon a legtobbet jelentett szamunkra. hogy nem tudunk varni, nem gondolkozunk, csak cselekszunk. nem, sajnos ez nem A jarhato ut. van, hogy megbantunk embereket, megbantanak minket, es olyankor kepesek vagyunk csinalni olyan faszsagokat, amiert nincs bocsanat. te is hibazol, en is hibazok, mindenki hibazik.
en vagyok az egyetlen ember aki fel a bizalomtol? vajon ezt nevezik gyavasagnak? vajon ez buntetendo dolog lenne, ahogyan az is, hogy felek az idotol, valamint attol, hogy a varakozasba beleorulok es megint elrontok mindent, ha eddig meg nem tettem tonkre az egeszet?
mindenesetre egy dolgot tudok. nehez ebben a vilagban okosnak lenni.
nincs igazsag... duhos vagyok es felek.
most erzem igazan azt, hogy haza akarok menni es a szuleim karjaiba bujni a megnyugvasert. igen, en meg egy kislany vagyok, es nem szegyellem bevallani. ez van.
ne szégyenld,hogy kislány vagy,mindnyájan azok vagyunk! mind a szüleink karjaiba akarunk bújni, csak sajnos ahogy öregszünk,ez annál kevesebbszer fog megtörténni. Főleg hogyha az ember lánya 3000 km-el odébb munkálkodik. De olyan szépen írsz mindíg,nekem nagyon tetszik,olyan elgondolkodtatóan,és mind igaz! puszi
VálaszTörléskoszi a biztatast :) kitartast neked is. puszii
VálaszTörlés